DÚR - AKKORD ALAPÍTVÁNY

Bárió és barátai jótékonysági koncert a kaposvári kórház támogatására Kaposváron november 27.-én a Corso Pódiumon 18h-kor

ÉLETED ZENÉJE DÖNTŐ 2009 08 30

Budapest Jazz Club

Múzeum u. 7.

 

A Dúr-Akkord Alapítvány és a ProArt Szövetség a szerzői jogokért egyesület szervezésében idén is megrendezték az ÉLETED ZENÉJE országos tehetségkutató versenyt.

A 2007-ben Kaposvárról indult versenyt tavaly óta jegyzik országosan is, az ötletadó

Auguszt Bárió és szervezők célja a tehetséges szerzők, zenészek, előadók felkutatása és gondozása, szakmai tapasztalatokkal való felvértezése, jutalmazása, inspirálása, a versenyzők egymás közti kommunikációjának beindítása, egyszóval a zenei tehetségek segítése.

Idén 12 produkció jutott a döntőbe, melynek a Budapest Jazz Club adott otthont Budapesten  Múzeum utcai patinás műemlék épületében.

A fődíj egy 300-400 ezer ft értékű házi studio volt a Korgzóna.hu és az Audmax felajánlásával, de volt Samick elektromos gitár az Eldorádó hangszerüzlettől, Shure mikrofon, vásárlási utalványok és cd csomag is a díjak között.

A zsűri a következőkből állt:

László Attila Liszt-díjas gitáros, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneakadémia docense

Bolla Zsolt, a Sláger Rádió program igazgatója

Jeszenszky Zsolt, a ProArt Szövetség és a Mahasz képviselője

Auguszt Bárió, az Ad studio és a Dúr-Akkord Alapítvány képviselője

Vályi Zoltán, a Korgzóna.hu képviselője

Vámos Zsolt gitáros ( Exotic,Bon-bon,Mobilmánia,stb…)

A verseny telt házas programként zajlott augusztus 30.-án délután, a napsütés és a versenyzők egy hullámhosszon mozogtak, a produkciók a közönség és a versengő zenészek számára is egyértelműen lelkes fogadtatásban részesültek.

A fődíjat Sándor Évi vihette el, aki soulos hangvételű dalával , profi énektudásával és hibátlanul játszó zenekarával mindenkit elkápráztatott. Bandája a Soulfézs közönség díjas is lett, basszusgitárosuk a ProArt Szövetség Különdíjaként cd csomagot vehetett át.

A Shure sm58 mikrofon tulajdonosa Young – G lett,aki Karika nevű szintén hihetetlenül profi táncosával kiegészülve frenetikusat alkotott, értelmes-érzelmes rap-je a zsűrinek és a közönségnek is nagyon tetszett.

A Samick elektromos gitárt Szabó Péter nyerte modern rockos dalával.

A Ezüst-Patak 50 ezer forintos vásárlási utalványt vihetett haza az Eldorádó Hangszerüzlettől, míg a Sláger Rádió cd csomagjának Nia örülhetett.

A többiek 10e ft-os vásárlási utalványt kaptak.

A hangosítás és a helyszín magas színvonalú prezentálását a Korgzóna.hu és az Audmax csapata a Budapest Jazz Clubbal, valamint a hangmérnök Susszer Balázzsal együttesen biztosította.

 A nagy sikerre való tekintettel az Életed zenéje 2010-ben is dübörögni fog!

 

További infók még:

www.proart.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 27
Havi: 464
Össz.: 63 768

Látogatottság növelés
Oldal: SIKERES DÖNTŐ 2009
DÚR - AKKORD ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - eletedzeneje.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »